2019 májusában a cégünk találkozott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Által meghirdetett

Szomszédos országokban működő vállalkozások gyermekbarát tevékenységének támogatása“

elnevezésű pályázattal, amely felkeltette az érdeklődésünket. 

A meghirdetett pályázat egyik elsődleges célja az általános vállalkozásfejlesztés, a másik pedig a gyermekbarát tevékenységeket segitő szolgáltatások nyújtása megragadta a figyelmünket és úgy döntöttünk, hogy részt veszünk a pályázaton. Cégünk kidolgozott egy pályázati anyagot, amelynek elsődleges célja a vállalkozásfejlesztés a meghirdetett pályázattal összhangban. Ezen cél eléréséhez a vállalat eszközparkjának bővítése járult hozzá. A megpályázott felhívás az alábbi címen https://bgazrt.hu/palyazati-felhivas-vallalkozasok-gyermekbarat-tevekenysegenek-tamogatasara/ található.

A pályázatunk sikeres lett, amely során vállalatunk  2 749 809 HUF forint támogatásban részesült.

A benyújtott projekt a hátrányos helyzetű autista gyermekek támogatását tűzte ki fő céljául. Olyan gyermekbarát tevékenységek által, amely a családok teljes körű életére is kihatással tud lenni. A támogatás megcélzása során az általános vállalkozásfejlesztés is megjelent a pályázati célok között.

 

A fejlesztés során olyan technológia került bevezetésre, amely innovatív, magas hozzáadott értéket teremt, nem utolsó sorban pedig magas színvonalú új szolgáltatást nyújt a vállalat fogyasztói számára. A pályázat összhangban van a Bethlen Gábor Alap nyújtotta pályázat célkitűzéseivel, hiszen az adott pályázati támogatás hozzájárult a vállalkozók technikai és felszereltségi szintjének növeléséhez, valamint a szolgáltatások továbbfejlesztéséhez, bővítéséhez, eladási kapacitások növelése mellett, a pályázó által választott a projekt keretében igényelhető cél megvalósításához, amely a gyermekbarát tevékenységek megvalósítása, szolgáltatások nyújtása. Gazdaságosabbá vált az eszközpark– a szakmai tudás, valamint a korszerű technika és felszereltség folyamatos növelése, modernizációja. A gyermekbarát lépések egyértelműen a hátrányos helyzetű autista gyermekek számára nyújtott segítő kezet.  A támogatás nem csak a gyermekek életszínvonalának növekedéséhez, de a teljes család körülményeinek javulásához tudott segítséget nyújtani.

A támogatás sikerességének és az általa létrejövő tapasztalatainknak köszönhetően, a jövőben további fejlesztéseket szeretnénk bevezetni, amelyhez további támogatásokat fogunk kérvényezni. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Bethlen Gábor Alap Zrt. vállalatnak, hogy hozzájárult vállalatunk eddigi sikerességéhez.

 

                                                                                               MARBEC s.r.o.

Gyermek ajándékok

Dexion P9

Lexmark nyomtató

Gyermek ajándékok

Asus Strix notebook